Prologue

“Hihetetlen,hogy milyen mértékben dolgozott bennem az adrenalin. Ott álltam a színpad alatt, a sminkesek az utolsó simításokat végezték rajtam. Amikor az egyik stábtag elkezdett tíztől visszafelé számolni, behunytam a szemem és csak arra koncentráltam, hogy az a rengeteg ember odakint rám vár. És én meg akarom nekik köszönni a támogatást, azt a rengeteg szeretetet amit tőlük kapok.
- Három, kettő, egy. Show! -hallottam valahonnan a hátam mögül. Ekkor emelkedni kezdett a szerkezet, amin álltam, s ahogy egyre feljebb haladt, elmúlt minden izgatottság ami eddig dolgozott bennem.
A csarnokban teljes sötétség volt, egy pisszenést sem hallottam. Mindössze a szívem dübörgését. Arra gondoltam, hogy amikor énekelek, akkor nem létezik semmi és senki más, csak én és a rajongóim.
Két másodperc után felgyúltak a színpad fényei, s a tömeg egy emberként sikított fel, a zene elindult, és én felemeltem eddig lehajtott fejem, hogy szembenézzek az emberekkel.”